Fábián Zsolt Golden Brain-díjas
2011. szeptember 27.
Idén második alkalommal díjazták a hazai kommunikációs szakma kiemelkedő képességű szakembereit az Egerszalókon megrendezett Reklámkonferencián. Összesen hét kategóriában adták át a díjakat. A piaci szereplők által jelölteket szakmai zsűri értékelte.
Ügynökségi vezető kategóriában Fábián Zsolt, a Factory Creative Studio ügyvezetője és kreatív igazgatója nyerte el a Golden Brain-díjat.

Fábián Zsolt feleségével alapította tizenegy évvel ezelőtt a Factory Creative Studio Kft-t, ma közel hetven alkalmazottja van a cégnek, amely a grafikai tervezés mellett évek óta az online irányt követi. Az ügyvezető egy év alatt építette fel webes csapatát, majd a szoftverfejlesztés után az egyre növekvő broadcast megrendeléseknek köszönhetően az onair terület is bekerült a cég tevékenységi körébe.
A jelölést indokolta az is, hogy a Factoryban dolgozó magyar szakemberek tudását világszerte elismerik, az ügyvezető-kreatív igazgató a fővárosközpontú érdeklődést Szeged felé tudta fordítani, emellett amerikai, finn, angol, német ügyfelek is nagy érdeklődéssel és elégedettséggel látogatják Magyarország legnagyobb vidéki kreatív ügynökségét.

Fábián Zsolt ugyanakkor lokálpatrióta is: az ő segítségével jött létre a szegedi kreatívok munkáit összegyűjtő madeinszeged.hu honlap, és aktív szerepet vállal munkatársaival a Szegedi Reklámhét szervezésében, lebonyolításában.
A Golden Brain-díjjal kitüntetett ügyvezetőnek sikerült felépítenie egy olyan birodalmat, ahol 70 tehetséges szakember, világszínvonalú irodaház, folyamatosan megújuló géppark és felbecsülhetetlen mennyiségű tudás összpontosul.
A cégnél dolgozók elkötelezettsége 100 százalékos, ezt a Legjobb munkahely címre beadott pályázat is bizonyítja.

Boldog pillanat: Fábián Zsolt a Golden Brain Díjjal

ÁSZF